Az Egyéniség
Minden babácska egy új ember, új igényekkel. Ahogy veszem észre, a mai gyerekek már sokkal bártabban állnak elő a kívánságaikkal mint a régiek, vagy csak hamarabb találnak megértő fülekre. És ha az anya intuiciója elég jó hatásfokkal működik, akkor a baba előbb-utóbb jelét adja a boldogságának.
Beszéd nélkül
Én kicsi babám is előadta a kényelmi előírásokat. Nehéz volt megértenem, addig eléggé egy sablonra járt az agyam. Mire kitaláltam, hogy mit akar, elég sok átsírt, átnyögdösött délután, este és hajnal volt mögöttünk. Hát, igen, a kicsikém nem volt piskóta: amikor apa is belenyugodott, hogy "na jó, aludjon köztünk", ő bekucorgott a paplanom alá, kikereste magának a kaja lelőhelyet, ott evett egy kicst, majd elszunyókált, de csak azért, hogy kb. 5 perc múlva újra cuclizhasson... Ebben nem az evés volt a pláne, hanem hogy "anya mindig kéznél van!"
Rázós kezdet
Mert ha a pocakidőszak nem volt gondtalan, akkor az bizony a babánál ilyen igényekket szül. A miénk olyan volt, amilyet egy egyébkén is szorongó anyuka még érzékenyebbé válása teremt, aki sajnos sok bajról tud, amiről a legtöbb anyuka nem is hallott. Ha az ember sok orvost hallgat szülés előtt, az nem mindig tesz jót a lelki békéjének...:-) A várandósság sok kismamánál nagy lelki változást hoz, a hangulati hullámzásokhoz pedig kell néhány jó barátnő és egy erős apaváll, amin ki lehet bőgni magunkat, és ami nem riad meg a "közelgő katasztrófától" (az ember néha ilyennek érez pocakosan még egy küszöbátlépést is).
Teljes ellátás
Így nem maradt más hátra, mint a Manót mindenben megnyugtatni, a lehető legnagyobb biztonságot adni neki. Az elkényeztetéstől ez kicsit távol áll, mert az azt jelenti, hogy megteszünk olyasmit, amit ő már tud. Egy félő szorongó babát megnyugtatni nem elkényeztetés, hanem a lelki békéjének a megóvása és az egészséges felnőtti lét megalapozása. Egy csecsemőt "önállóságra" tanítani szerintem elég nagy baj, lehet bátorítani arra, hogy amit szeretne, azt megcsinálja, megtanulja, egyedül próbálkozzon, de csak azért hagyni ordítani, hogy "oldja meg egyedül a lelki problémáit", nem biztos hogy jó megoldás. Amikor mi felnőttek kiborulunk egy - más szerint - semmiségen, mi is szeretjük, ha meghallgat valaki. Akkor is, ha tudjuk, hogy utánna elmúlik. De csak akkor, ha meghallgattak!
Kicsi felnőtt
..de nem önállátásban, hanem abban, hogy ugyanúgy igényli a baba is a tiszteletet, az oafordulást, a figyelmet, mint bármelyik ember, akit emberként kezelünk.
Ha viszont embertársainkkal is képtelenk vagyunk emberként viselkedni, akkor forduljunk szakemberhez, mert akkor nem a világgal van a baj...hanem magunkat nem sikerült megismernünk.
"Ha szeretsz engem, magadból szeretsz valamit.
Ha megvetsz engem, magadból vetsz meg valamit.
Ha ellentmondunk egymásnak, saját ellentmondásainkkal küzdünk.
Ha nem találkozunk, elkerülünk valamit önmagunkból.
Szeresd felebarátodat: tenmagadat."
